Egyházi, nemzeti és egyéb ünnepeinket mindig nagy izgalommal várjuk hol ezért, hol azért. Ki egyedül, ki családi körben, ki barátok közt. Mind fontos, mind különleges, de van egy-két olyan nap, melyet különös szeretettel üdvözlünk.
Ilyenkor köszöntjük azokat a szeretteinket, akiknek életünket, tehetségünket, örömünket köszönhetjük. Akik óvtak, védtek, támogattak, biztattak vagy épp fegyelmeztek minket életünk során. Akkor vagyunk igazán szerencsések, ha ennek a rengeteg dolognak legalább egy parányi töredékét lehetőségünk van viszonozni. Ha eljutunk arra a pontra, amikor már nekünk is lehetőségünk van adni figyelmet, időt, szeretetet akkor is, ha nem vagyunk közvetlen közelükben fizikailag, ám lelkünk folyamatosan összekapcsolódva vigyázza őket.
Én mindkét szempontból szerencsésnek érzem magam és bízom benne, hogy még sok-sok éven keresztül készül valami, ami mellé leírhatom hasonló soraimat és adhatom át személyesen azoknak, akik igazán fontosak.
